Alapító Okirat

A mai nap, 1990. október 20.-án Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna Megyei Könyvtár kék termében tartjuk a moldvai csángómagyarok tanácskozását. Jelen van 77 személy a Bákó és Neamţ megyékben elhelyezkedő, és a csángómagyarok által lakott falvakból, Sepsiszentgyörgyről, Székelykeresztúrról, Csíkszeredából és az ország más helységeiből.

 

A tanácskozás 11.00 órakor kezdődött dr. László Imre jogász által a szervezet eddigi tevékenységei bemutatásával. Ezt követően, egy négytagú elnökség megválasztására került sor.

 

A tanácskozást levezető elnökség tagjai: Nyisztor Tinka (Pusztina), Bodó Mihály (Trunk), Robu-Császár József (Szabófalva) és Erőss J. Péter (Pusztina).

 

- Dr. László Imre a moldvai csángómagyarok történelmét mutatja be, és beszédében kitér a moldvai csángómagyarok és az Erdélyben élő testvérek közötti kapcsolatokra, úgy a művelődés terén, mint egyházi vonatkozásban.

 

- Erőss J Péter a moldvai csángómagyarok és az összmagyarság közötti művelődési kapcsolatokat évszázadok óta tartó erőszakos fékezésekről, és a magyar anyanyelv kitiltásáról beszélt a moldvai csángómaygarok templomaiból, amelyek a nemzeti öntudat és az anyanyelv elsorvasztására vezettek és vazatnek még ma is.

 

Tekintettel arra, hogy a templomaikban szolgálatot teljesítő lelkipásztorok nem a saját soraikból kerültek ki, helyettük az olasz és a lengyel missziónáriusok teljesítettek szolgálatot, akik nem értették a nép nyelvét, a nép sem az övékét. Ez és a hasonló cselekedetek arra vezettek, hogy a moldvai csángómagyarok által lakott egyes falvakban teljesen eltünjön a magyar anyanyelv használata.

 

A továbbiakban Erőss J. Péter a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége megalakulásának fontosságáról beszélt, megemlítve a magyar kultúra megmentésének fontosságát a csángómagyarok által lakott falvakban, és az 1950-es évek végén megszüntetett magyar oktatás visszaállításának időszerűségét. Ugyanakkor ismertette a működési szabályzat tervezetet, mely magába foglalja a szervezet fontosabb célkitüzéseit is.

 

A szervezet vezetésére egy 18 tagú választmányt, amely egy elnök és egy titkár vezetése alatt végezné feladatát.

 

- Nyisztor Tinka a maga során ő is beszél a szervezet célkitűzéseiről.

 

- Salamon József p. kéri a jelenlevőket, járuljanak hozzáa működési szabályzat összeállításához, és javasolja, hogy pontosabban ki kell emelni az újabb tagok felvételének feltételeit.

 

A felszólalások után sor kerül a 18 tagú választmány megválasztására. Elnök: Erőss J Péter és titkár: Petrică Ana. Ugyanakkor egy három tagú ellenőrző bizottság megválasztására is sor kerül.

 

Nem lévén egyéb hozzászólások, lezárult az alakuló közgyűlés.

 

A jegyzőkönyvet Székely Dezső vezette. 


Previous page: MCSMSZ
Next page: Új Alapszabályzat