2010-ben történt 

Jóváhagyta a Bíróság az MCSMSZ alapszabályának módosításait

A 2009. június 14-én Bákóban tartott alapszabály módosító és tisztújító közgyűlés alkalmával jelentős változások lettek bevezetve: a nagy számú tagságra való tekintettel a ...

>>>

A XI. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozón a pusztinai Magyar Ház gyermekcsoportja

2008-ban kaptunk először meghívást a fesztiválra, nagy örömmel fogatuk és 2009-ben a Ménteleki Általános Iskola minket fogadó csoportját meghívtuk ...

>>>

Érettségi eredmények

Az idei év változásai diákok és tanárok kedélyeit egyaránt felbolygatta. Az eddigi megszokott érettségi rendszer helyett új került bevezetésre.

>>>

Kőrispatakon

A diószéni kis csapat idén Kőrispatakon táborozott. Húsz gyerekkel indultunk neki az első táborunknak.

>>>

Újra Sarudon

Immár harmadik alkalommal lát vendégül bennünket az egri református gyülekezet és biztosította számunkra a sarudi nyaralóházát.

>>>

Borospatakán táboroztunk a XIV. Országos Csángó Táborban

A VI. Szeret Menti Népdalvetélkedőn részt vett gyermekek közül többen kapták jutalomként, hogy részt vehetnek a Borospataki Panzióban ...

>>>

Új kilencedikesek

Idén szeptembertől kilenc új diákkal fog bővülni a Csíkszeredai Csángó Bentlakás közössége. A jövendőbeli kilencedikesek június közepén jártak a szüleikkel Csíkszeredában, hogy megírják a magyar nyelvi tesztet és beiratkozzanak a tanfelügyelőségen.

>>>

Ferdinándújfalusi és nagypataki gyerekek táboroztak Pusztinán

Június 28 és július 1 között - Rosu Anna kíséretében és szervezésében - ferdinándújfalusi és nagypataki gyerekek táboroztak Pusztinán.

>>>

Mentés Másként Magyarfaluban

Húsz mindenre elszánt magyarországi fiatal kerekedett fel Szegeden, hogy a június 23-27. közötti napokat Moldvában töltse el.

>>>

Székesfehérvári táncházasok felajánlása

A Kákics népzenei együttes kezdeményezésére Székesfehérvár táncházas közössége is támogatta a moldvai magyar oktatást.

>>>

Máramaros megyei magyartanárok szakmai, módszertani programja, tapasztalatcseréje Csángóföldön

2010. május 27-30 közt az MCSMSZ meghívására 16 Máramaros megyei magyartanár vett részt egy szakmai ...

>>>

A pusztinai gyermekek Keszthelyen táboroztak 2010. június 19-27. között

A Keszthelyi Nemzeti Kör Közhasznú Egyesület partneregyesületeivel közösen (Rákóczi Szövetség, Keresztény Értelmiségiek ...

>>>

Évzáró ünnepség Tyúkszeren

Újra eljött a tanév vége, és talán itt is volt már az ideje, már csak a rekkenő hőség miatt is. Június 11-én, pénteken véget ért az iskola, és ezzel az ...

>>>

Somoskai népdalvetélkedő

Az idén is megtartottuk a somoskai népdalversenyt. Ez volt az ötödik alkalom. Tíz versenyző vett részt.

>>>

Budapesti falugazda a csángómagyarokért

Budapesti falugazda, aki a csángómagyarokért dolgozik. Hogy is van ez – kérdezhetjük. Pedig van ilyen személy. Biri Elvirának hívják és ...

>>>

Gaudeamus 2010

Az elmúlt egy hét a búcsúzkodásról és a ballagásokról szólt. A gyerekeken már egy ideje érezni lehetett a vakáció vészes közeledtét: a jegyeket ...

>>>

Könyv- és ruhaadományok érkeztek Mezőtúrról Klézse községbe

A mezőtúri Szegedi Kis István Református Gimnázium diákjainak és tanárainak jóvoltából, Sz. I. tanár úr kezdeményezésére újabb könyv- ...

>>>

A külsőrekecsini nyolcadikosok bankettje

Szerdán este több üzenetet is kaptunk a mobilszolgáltatótól, hogy hívásunk érkezett, de mivel a hálózat foglalt volt nem tudtak elérni.

>>>

A Veres Hangyák külsőrekecsini tánccsoport a Perkő Néptáncfesztiválon

Nagy megmérettetésen vettek részt az elmúlt szombaton a külsőrekecsini Veres Hangyák Tánccsoport tagjai.

>>>

Gyermeknap Pusztinán

Idén engedélyt kaptunk, hogy a gyermeknap alkalmával megrendezett iskolai ünnepségen magyar nyelven is szerepelhessenek diákjaink.

>>>

Úrnapja Somoskán

Június 3-án csütörtökön volt az Úrnapja. Nálunk úgy tudja a népség, hogy Joia Verde. Nem emlékszem hogy mondták volna valamikor úgy ...

>>>

Majdnem bentlakásnap

A diákbizottsággal már hetek óta a bentlakásnapra készültünk, Csernika Klaudia és Benke Ramóna, a két főszervező felbolygatta a fél ...

>>>

A diószéni erdő alatt

Vasárnap reggel 10 órakor már nagy nyüzsgés volt a diószéni magyar háznál. Mindenki izgatottan várta az indulást a faluszéli erdőre.

>>>

Gyereknap Diószénben

Június 1-jén országszerte a gyereknapot ünnepelik. Itt Diószénben sem történt másképp.

>>>

Budai gyermeknap

Az idén sem maradhatott el a gyermeknap. Kicsik és nagyobbak, mindannyian itt voltak, csoportokra osztva versenyeztek.

>>>

Gyermeknapi mulatság

Június elseje a gyermekeké. Így erre a napra különböző versenyeket terveztünk meg a gyermekeknek.

>>>

Önkéntes óvónőket, tanítókat keresünk nyári óvoda, gyerekmegőrző szervezésére

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége tizedik éve szervezi a moldvai csángó gyerekek magyar nyelvi oktatását.

>>>

A csángókról sem feledkeztek meg a kettős állampolgárság törvénytervezetének készítői

A Magyar országgyűlés alakuló ülésén benyújtott „kettős állampolgársági” törvénytervezet lehetővé teszi a ...

>>>

Magyarul beszélő és tanuló értelmiséget Moldvába!

Eger önkormányzata úgy döntött, minden évben felvállalja egy moldvai magyar csángó fiatal taníttatását.

>>>

Adományok Vajdaságból és Ausztriából

Két vállalkozó szellemű fiatalember, akik hallottak a csángóföldi oktatási programról, úgy gondolták, megsegítenek bennünket, és ki-ki a saját környezetében gyűjtési akciót indított.

>>>

Vendégtanárként Moldvába

Szigeti Olga, nagybányai születésű, Koltón dolgozó tanítónő vagyok.

14 év tanítási tapasztalat van a hátam mögött, mely idő alatt még nem volt alkalmam megismerkedni a Moldvában ...

>>>

Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack

Benedek Elek Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című meséjét olvastuk, és dolgoztuk fel órán. Nem sokkal később feladatlapot töltöttünk ki a mesével kapcsolatosan.

>>>

Elcsángált a Kelekótya

Elcsángáltunk. Hál’istennek. Jó messzire. No nem annyira földrajzi értelemben, hanem inkább a kárpátmedencei összmagyarság ...

>>>

Jótékonysági események - Beszámoló

Jótékonysági Bál Egyházaskozáron
Falugazdánk, Ormosy Levente már ősszel jelezte, hogy a Magyarfaluban épülő Gyermekek Háza javára szeretnének gyűjtési akciót szervezni.

>>>

Pünkösdi búcsú Csíksomlyón

Szokás szerint éjjel 2,30-kor indultunk Csíksomlyóra, hogy korán reggel ott lehessünk. Asszonyok, gyerekek, gyönyörű viseletben, felsorakoztunk ...

>>>

Eltelt a Pünkösd ...

Alighogy a magyarországi utazásról hazaérkeztünk, neki kellet készülődnünk a vendégfogadásnak: a murakeresztúri gyülekezet Pogár Róbert atya vezetésével a csíksomlyói búcsú előtt meglátogatta Magyarfalut.

>>>

Gajdáriak ismét a Csíksomlyói búcsún

A múlt évben elkezdett szokáshoz híven, az idén is részt vettünk a gajdári asszonyokkal a csíksomlyói búcsún.

>>>

Egészségügyi előadások a pusztinai Magyar Házban

Május 17-én hétfőn, 18.00 órakor a pusztinai Magyar Házban egészség-megőrző, betegségmegelőző előadást, tanácsadást és vérnyomást mértek ...

>>>

Tanszeradomány a külsőrekecsini Gyermekek Házának

Külsőrekecsin az MCSMSZ legnagyobb oktatási helyszíne, majdnem 250 gyermek tanul magyarul az iskolai és az iskolán kívüli órák keretén belül.

>>>

Kézműves Napok Pusztinában

Immár harmadik alkalommal került sor Pusztinában a kézműves napok megrendezésére, a Communitas Alapítvány támogatásával és a ...

>>>

Gyimesbükki általános orvosi vizsgálat

Május 11-én, kedden a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat orvosi vizsgálatra hívta a moldvai falvak gyermekeit.

>>>

Jótékonysági rock-koncert a csángóföldi magyar oktatás megsegítésére

A H-599 rockzenekar május 21-én jótékonysági koncertet rendez az Aranytíz Kultúrházban, Budapesten (V. Ker. Arany János utca 10). A koncert révén és az előtte gyűjtött adományokat a csángóföldi magyar nyelvű oktatás megsegítésére szánják.

Jótékonysági est a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program támogatására

Az ŐsFehérvár Program szervezője, a Lénia 2 Reklám- és Médiaügynökség Kft. a Szent István Művelődési Házzal közösen tisztán jótékonysági estet ...

>>>

Frumószai Szavalóverseny

A VII. Frumószai Szavalóverseny a megszokott forgatókönyv szerint haladt. A mintegy 21 moldvai faluból érkező gyereket és tanáraikat ...

>>>

Csángókat, magyarra

Mint a népmesében a legkisebb királyfi – írja le Komáromi Rebeka a csángóföldi Magyarfalun gondjaira bízott gyermekek beszédét, s felidéz ...

>>>

Tíz éve működik szervezett formában magyar nyelvű oktatás a Csángóföldön

A moldvai csángók szervezett formában való magyar nyelvű oktatásának tizedik évfordulóját ünnepelték a hétvégén Gyimes- ...

>>>

Kelekótya Diószénben

Május 3-án a diószéni gyerekeknek nagy meglepetésben volt részük. Az ittlétünk óta ez volt az első alkalom, hogy vendégek érkeztek Diószénbe.

>>>

Hozzánk is eljutott a Berka Együttes

Utolsó percen kiderült, hogy a zsúfolt programjuk ellenére még volna egy kis szabad ideje a Berka Együttesnek ránk is.

>>>

Csángó Bál Egyházaskozáron

2010. május 15-én jótékonysági csángó bál kerül megrendezésre Egyházaskozáron. Közreműködnek magyarfalusi és egyházas-kozári hagyományőrzők, muzsikálnak a Zurgó, Juhos, Berka együttesek.

>>>

IX.Virágok Vetélkedése – népdalénekes palánták bemutatkozása

Novemberben lezajlott a Szeret Menti Népdalvetélkedő. Az eseményen értékelték a gyermekek teljesítményét, és aki a legkiemelkedőbbet ...

>>>

Kelekótyás hétvége Csík faluban

Csík falu vendége volt a baróti Kelekótya együttes május első hétvégéjén. Az együttes tagjai ...

>>>

Rendhagyó vasárnap a Berka Együttessel

Külsőrekecsinben a vasárnap mindenki számára a pihenésé szokott lenni. Ilyenkor az emberek templomba mennek, együtt vannak a családdal ...

>>>

Elhunyt Fehér Márton

Szomorú hírt kaptak a külsőrekecsiniek és a moldvai csángó népzene szerelmesei. Május 1-jén este meghalt az idén 76. esztendős Fehér Márton, külsőrekecsini származású, dumbravéni hegedűs.

>>>

Gyere te is Csángóföldre tanítani!

2010 őszétől újabb tanárokat alkalmaz a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége iskolai és iskolán kívüli tevékenységek megtartására.

>>>

előző  következő


Previous page: Archívum 2010/1
Next page: Archívum 2010/3