Mennyit ér egy bakancs?

Amikor másfél hónapja elindítottam a bakancsos írásomat nem gondoltam, hogy ennyi mindenkit meg fog szólítani. Nem gondoltam, hogy ennyi mindenki érzi úgy, hogy megszólította írásom. Így utólag azt kell mondanom, hogy minden bizonnyal Isten áldása kísérte működésünket. Isten áldása és nagyon sok ember jó szándéka és jóakarata. Úgy láttam, hogy sokak szűkölködnek, nagy megelégedéssel és örömmel azt is látnom kellett, hogy sokan serkennek segíteni a szűkölködőkön. Sokszor olyanok, akik maguk is segítségre szorulnának. Öröm volt látni, hogy vannak jó pásztorai a nyájaknak, jó pásztorok, akik az isteni ajándék példáját nézték, és a rábízatott nyáj hitét. Hittek bennük, hittek az ajándékozás erejében. Öröm volt látni, hogy egyetemista fiatalok, lelkes keresztyének, szívből és kreativitással, az önzetlen cselekedet magát elrejtő nagyszerűségében okoztak nagyon nagy meglepetést. Öröm volt látni, hogy Magyarföld minden szegletében, tanárok, céges alkalmazottak, egyesület-vezetők, vagy épp táncosok, nyugdíjasok, keresztszülők, cégvezetők és újságírók hogyan fognak össze, keresik egymást egyetlen szándék által vezérelve. Kis közösség szerveződött, ismeretségek, kapcsolatok alakultak ki. Szárba szökkent a sok kis egyéni elhatározás. Hiszem, hogy sokak jósága, tiszta szándéka kedves az Úr színe előtt. 

Mikor Csíkból kiindultak december 16-ának reggelén, a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói és tanárai egyet se búsultak. Gábor Zsuzsa, Molnár Zoltán, Pál Kinga és Péter Csaba egy kisbusznyi csomaggal megrakodva érkeztek Lujzikalagorba. Az iskola diákjai gyűjtötték azokat, a messzire szakadt csángómagyar gyerekeknek. A tanárok elmondása szerint a csíki gyerekek, szülők lelkesedése határtalan volt. Annyi csomag gyűlt, hogy nem is tudták mind elhozni. A jóval száz feletti csomagok egy részét a lujzikalagori iskolában, más részét a dumbravéni iskolába hagyták. Mindkét helyen a meglepetés ajándék az volt, hogy énekeltek és verset mondtak egymásnak a gyerekek, aztán rajzoltak, beszélgettek, szótértettek. A tanárok meg régi kapcsolatokat, kötődéseket, ismeretségeket elevenítettek fel.
Köszönöm Gábor Zsuzsa tanárnőnek a nagyszerű szervezést, a Petőfi Sándor Általános Iskola vezetőségének a példamutató hozzáállást!
A rég otthagyott Csík, az „iédes haza”, most utánanyúlt messzire került gyermekeinek, reméljük, hogy ezután nem engedi el kezeiket.


A gyűjtés az alábbi felhívásra indult:

Máriafalván csak 1-4 osztályos iskola van. Ötödiktől a szomszédos falu, Gajdár iskolájába járnak a gyerekek. Gajdár 3 kilométerre van Máriafalvától a rövidítős úton. A rendes szekérút majdnem 10 kilométer. A gyerekek, bátor, jókedvű fiuk, bátor, jókedvű lányok ezt a távot gyalog teszik meg, 3 kilométer oda, 3 kilométer vissza. Napsütésben, esőben, hóban, sárban, minden nap, amíg lejár a tanév. Néha összefutnak pásztorkutyákkal, láthatnak farkast, vaddisznót, ha épp keresztezik útjukat. Erdőn keresztül járnak. Megesik. Szapora, fáradt, hét elején friss, hét végére elállott lábacskáikat pedig cipőcskék viszik. Vékony talpú, gyorsan foszló cipők. Már nem csodálkoznak a felfázáson, a gerincproblémákon, együtt jár a vékony talpú, gyorsan foszló cipőkkel. Bajok, amihez már óvodáskorban hozzászoknak.
Egy bakancs egy gyerek egészségét, jó közérzetét éri. Egy bakancsban már biztos talpakon állnak. Ez is egy biztonságérzet. Egy csángó gyermek biztonságérzete itt is kezdődhet. Egy gesztuson. Ezért gondoltam arra, hogy hozzátok fordulok és megkérlek, ha van egy kinőtt bakancsotok, amit már nem használtok, 40-es láb méret alatt, küldjétek el, tegye az a bakancs a dolgát, vigye biztos léptekkel most már a máriafalvi csángó gyerekeket!

Lázár Enikő Fenyédről, Németh Zoltán tiszteletes és felesége Zsuzsanna Nagyborosnyóról, Kádár Kincső Csíkszeredából, Domokos Anikó Erzsébet Segesvárról, Gál Eszter és Gál Ruth a kolozsvári Egyetemista Ifi-től, Szász Veronika Ráckevéről, Rákóczi Péter Kisvarsányból, Csíki András Debrecenből, Darvas Eszter Ercsiből, Simonfi Zsuzsanna az Erdélyi Gyülekezettől, Kővári Annamária tanárnő a budapesti Szent Margit Gimnáziumból, Schlégl Gabriella Sopronból, Sejben Ilona Sukoróról, Osztopáni Mihály Kaposvárról, Hajdó Éva Gyömrőről, Falvay Edit Budapestről, Fehér Anita Gyöngyösről, Czeglédi Gabriella Visontáról, Benkő Zsuzsa Püspökladányból, Tóth Gábor Budaörsről és sokak, nagyon sokak összefogása és összefogó akarata, ereje arról tett tanúbizonyságot, ami valójában nem más, mint hitük ereje. Köszönöm, hogy így körénk gyűltetek, maradjatok még sokáig mellettünk!
Mindez a nagy csoda nem jöhetett volna létre Vanczer Zsuzsi budapesti és Burus János Boton csíkszeredai segítsége, eltökéltsége nélkül. Jó ilyen emberekkel együtt dolgozni. Köszönjük szépen!

Petres László

<<<


Previous page: karacsony