Emerica nővér

2010-ben a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége megkereste a Boldogasszony Iskolanővérek rendjét, hogy küldjenek segítőket, akik a katolikus egyház képviselőiként volnának jelen Moldvában és azokban a falvakban, ahol magyar nyelvű oktatás zajlik, kiegészítsék a tanárok munkáját a magyar nyelvű vallási oktatás területén.
Tarnai Mária Emerica nővér jelentkezett a feladatra, aki 2011 tavaszán ki is költözött Csík faluba. Megismerkedett a csángó falvakkal, az ott tanító tanárokkal, gyerekekkel, a vidékkel.
A 2011-2012-es tanévet így már felkészülten kezdhette el a falvak nagy részében. Rendszeres program alapján tartotta azokat a foglalkozásokat, ahol az oktatási programban tanuló gyerekek mindegyike megismerkedhetett a moldvai magyarok köréből kikerült híres személyek élettörténetével, vallásos énekekkel, imádságokkal. A gyerekek mellett néhány faluban a felnőtteket is bevonta tevékenységeibe: Mária énekekkel készültek a csíksomlyói búcsúra, elbeszélgetett az idősebb asszonyokkal. Mindezeken a tevékenységeken túl, nagy jelentősége volt az ő jelenlétének, hisz a jászvásári egyházmegye vezetőjének tudtával, szóbeli beleegyezésével tevékenykedett Moldvában, mint a Boldogasszony Iskolanővérek rendjének tagja.
Köszönjük Neki, hogy vállalta ezt a nem könnyű küldetést, hogy kitartással, lelkesen végezte a rá bízott feladatot.
Reméljük, hogy Emerica nővér úttörője volt egy olyan folyamatnak, melynek lesz folytatása, lesz magyar nyelvű vallási oktatás Moldvában, melyet a katolikus egyház képviselői végeznek, ezzel is segítve a több éve tartó vallási diplomáciai tárgyalásokat.
Nagy szeretettel várjuk újabb iskolanővérek jelentkezését, akik ezt az áldozatos munkát továbbvinnék.

2012.09.08.

<<<


Previous page: Csángóföldtől a Fekete-tengerig
Next page: Új programok, tervek