XVIII. "Hajnal akar lenni" Népdaléneklési verseny

A XVIII. Hajnal akar lenni népdalversenyre Szatmárnémetiben, 2009. január 24-25. között került sor.
A versenyre csak olyan 12 év feletti szólisták nevezhettek, akik valamilyen népdalversenyen helyezést értek el. Két dalcsokrot, jelentkezési lapot kellett beküldeni, amelyek alapján Dr. Olsvai Imre, Dr. Gerzanics Magdolna és Birinyi József döntötték el, kiket hívnak meg a Szatmárnémetiben megrendezésre kerülő középdöntőre, döntőre és gálaműsorra. A közel 100 benevezőből 40-et válogattak ki a szakemberek.
A versenyzők egyben a KÓTA, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége Országos Népzenei minősítéseit is megkapják.
Nagy öröm volt számunkra, hogy a döntőbe három moldvai csángó versenyző is bejutott: Bortos Andreea (Pusztina) Tamás Júlia (Pusztina) Kovács Krisztián (Pusztina), öt magyarországi és két vajdasági versenyzővel együtt.

Még nagyobb volt az öröm, amikor már megtudtuk a végeredményt!

A zsűri az első díjat a vajdasági Csizmadia Annának, a másodikat a pusztinai Tamás Júliának, a harmadikat a nagykőrösi Tóth Orsolyának ítélte. A IV. díjat megosztva kapta a pusztinai Kovács Krisztián és a debreceni Káplár Gréta.
Az ÚMSZ különdíját a paksi Juhász Kittinek ítélték.
A díjazottak és a felkészító tanár ARANY PÁVA minősítésben részesült.

Számomra és a gyerekek számára is ez egy nagy eredmény!

 

Nyisztor Ilona, felkészítő tanár

 

2009. január 27.

<<<


Previous page: A lábnyiki Gyerekek Háza látta vendégül a pokolpataki gyerekeket
Next page: Karácsonyi angyaljárás