Mesés délután

Egy hétfői délután, ismét meglátogatta falunkat a Budapesti Kamara Színház kis csapata, akik mesék füzérével lepték meg a gyermekeket, akik kitartóan vártak, az egyenesen Magyarországról érkező színészekre.

Amíg vártuk a színészek megérkezését, a gyermekek szívesen álltak oda – kis és nagy csoportokban – az éppen Lábnyikban vendégeskedő Kollányi Péter fotós gépe elé.
Később játékkal ütöttük el az időt, egymástól tanulva a játékokat. Ezek közül a „Király, király, adj katonát!” néven ismert játék volt a legnépszerűbb.
Végül megérkeztek a várva-várt színészek. A gyermekek segítségével hamar összeállt a színpad díszletestől, és kezdődött a mesés varázslat. Számos mesét láthattunk, melyek a teljes magyar nyelvterületről – így Moldvából is – érkeztek. A zenei betétek pedig élvezetessé tették a majd egy órás műsort, a legkisebbek számára is.

Köszönjük a társulatnak, hogy olyan gazdag műsorral álltak elő, melyekből a magyar foglalkozásokon azóta is meríthetünk, és reméljük, hogy amikor legközelebb erre látogatnak, akkor már sok dalt tudnak együtt énekelni a gyermekekkel.

Pető Szabina

2010.10.04.

<<<


Previous page: Külsőrekecsinben a Berka Együttes
Next page: Berkások Lábnyikban