Az első magyarul leírt szavak

„Erőst melegecske lesz itt meglásd, Jéduka!”- s néni Anna jól megpakolta száraz fával a sárgára meszelt szóbácskámat. Azóta eltelt két hét, s kezdem megszokni a mindenféle új nevet: Édu, Jédu, Jéduka, Magyarkáné… de legtöbbször Tanítónéni, Tani. Megtanultam, hogy egy vödör vízben is vígan „megfürdik” az ember. No meg, hogy sose menjek a tehenekkel egy időben a kútra, mert, hogy szomjazzák a friss vizet, kivált az én vödrömből, s rendre kergetőzés a vége. Pimasz jószág ez a tehén. Megtanultam néhány dolgot másként látni, mint ami. Így például a méretes patkánylyukakat „nem tudom mi az, de az nem az, meg Virág [a macska] úgyis megfogja üket” lyukaknak betudni, s a padlásról jövő, furcsa, félreérthetetlen fíreg vinnyogást is csak a macskákra fogni. S hogy a bor s a pálinka a nap bármely órájában vízként is fogyasztható.

S aztán itt vannak a helyiek. Bevallom, első nap kicsikét félve mentem fel a magazinig. Mit is köszönjek- Jó napot, avagy Buna Ziua!? Mi lesz, ha nem látnak szívesen? Ha mondják, nem is kell ide magyar iskola! Ha jön a pap, vagy a román tanító… Mit is csináljak egymagam? Annyi sokfélét hallottam már. De a román tanító néni nagy öleléssel, és két puszival köszöntött, s mindig kacag, ha látjuk egymást. Köszönésem a falusiak először kissé méregetve, de szépen viszonozták. Most már beköszönnek az udvarba is. Szóba elegyednek velem; ebédre, vacsorára hívnak. Megmutatják mindennapi életüket, s kezdik felfedni a falu kicsiny titkait.

És természetesen a gyerekek. Sokat törtem a fejem, hogy is csalogassam be őket egy iskola utáni iskolába. De, mint ahogy faluhelyen lenni szokott, a magyar iskola híre hamarabb végigjárta a falucskát, mint jómagam- s hozta őket a kíváncsiság. Első hétvégén 20-25 gyermek- kicsik, nagyobbak, legnagyobbak. Azt már most látom, hogy kissé könnyelműen álltam hozzá ehhez a kilenc hónaphoz. Gondoltam eljövök, s eljátszódunk kicsikét, s nyárra már szépen beszél mind az összes gyermek magyarul, betéve tudnak jó pár csángó népdalt, népmesét…s mindenki boldog. Aztán jött a felismerés: a kicsi gyerekek közül senki sem érti, s nem is beszéli a magyart. Úgy ahogy én sem értem, s nem is beszélem a románt. Így az értekezés igen nehéz…sőt! A nagyobbaknál jobb a helyzet, többen is értik, sőt többen is beszélik, ha csak kicsikét is. A lelkesedés azonban annál nagyobb. Míg a kicsik inkább rajzolnak, játszanak, addig a nagyok már a harmadik napon kérdezték mikor is fogunk magyarul tanulni! Így aztán nem volt mit tenni, előkerült a magyar abc, no meg az Este jő szürkül bé kezdetű népdalocska, amelynek akkora sikere van, hogy öröm látni. Bár biztosan korai kijelenteni a második héten, de van egy 12-14 fős mag, akik eddig minden nap meglátogattak.
Jó nekem itt. Szeretem a dombokat, a napsütéses reggeleket, az embereket, a gyerekeket… Bár az elefántos matricákért rendszerint csatatérré változik a terem, de mikor kimondják, a maguk első magyar mondatát- az mindent megér.

Váli Edit, tanító néni

Máriafalva, 2012. októbere

<<<


Previous page: Karácsony Máriafalván
Next page: Éneklés