Moldvai Csángómagyarok Szövetsége

You are here: Főoldal » Archivum 2012/1 » Diósi (Gábor) Felicia: Karácsony

Diósi (Gábor) Felicia: Karácsony

Várakozunk. Kicsi. Nagy. Mindenki.
Kérdezem Pétert. Miért várod a Karácsonyt? Hogy együtt legyen a család. Jön a válasz. És te Anna? Én meg szeretném kapni az ajándékot, amit kértem a Jézuskától. Apa te miért várod? Mert szabadságon leszek. És te anya? Kérdezi Péter. Várom, mert szeretem az illatát. A gyermekeim szeme elkerekedik. Az illatát? Anya elmeséled ezt a népmesét nekünk? - kéri Péter. Akár már népmese is. Válaszolom.
Ott. Réges-régen. Ahol születtem, Csángliába. A karácsony volt a legszebb ünnepünk. Gyermekként, ezt vártam a legjobban. Nem azért hogy együtt legyen a család. Mert mindig együtt voltunk. Nem azért, hogy ajándékot kapjunk, hisz azt sohasem kaptunk. Mert nem ez volt a szokás.
Karácsonykor gazdagok voltunk.
Serceget a frissen füstölt hurka és hús a serpenyőbe. Forralt bor párolgott a kancsóban. A kemencében sütött kazanákok illata, a pincétől a padlásig húzódott.
A házak illatfelhőkbe burkolóztak. És beburkolták ebbe az illatba, az egész falut. Gondoltam gyerekkoromba, hogy ha egy óriás lennék, biztosan benyelném az egész falut. Egyszerre.
Vártuk ezt a napot. Minden nap egyre közelebb kerültünk hozzá. Az adventi misék, a takarítás, a disznóvágás, a fenyőfakészítés, mind-mind a karácsony egyetlen estéjébe tömörült össze.
Ahogy beesteledett, csapatokban elindultunk énekelni. Szabad-e énekelni? - kérdeztük kipirosodott arcokkal az ablakokban. Szabad, jött a válasz. És a sok várakozás eredményeként, kirobbant a hangunk, és énekeltük kitörő örömmel. Hogy itt a karácsony. Hogy megszületett Jézus. Hogy itt van a várva várt este. Hogy öröm van bennünk, a szívünkben. És tessék, nektek is, akik hallgatjátok. Osztozzatok örömünkben. Lábujjhegyen ácsorogva lestem be az ablakon, ahol énekeltünk. Kerestem a hallgatósság arcát. Volt, aki csukott szemmel hallgatott minket, volt, aki mosolygott és volt, aki sírt. Mindenkiben közös volt az öröm. Csak ültek az ablak előtt, és hallgatták a kinti sötétből, a gyermekek énekét. Jutalmunk soha nem maradt el. Az alma, dió, cukorka, aprópénz, teletöltötte kosarunkat. És az ünnepek után is kitartott még sok napig. Mint ahogy az élmény, ami táplált a további napokban. Hogy érdemes újra a karácsonyt várni. Érdemes karácsonyt ünnepelni.
Bár máshol élünk, máshogyan, az illatot ide is bevarázsolom. Az emlékeimből. Az öröm, ami akkor a szívembe költözött évről-évre, belém ivódott. És kéri, hogy adjam tovább.
Akkor is, ha már népmeseként illetik.
Évről-évre, felébresztjük, megelevenítjük. A várakozást. Az ünneplés örömét. A karácsonyt.
Boldog karácsonyt mindenkinek!