Második orvosi szűrés Gajdárban

November 9-én régi és új ismerősöket üdvözölhettünk Moldvában: Dr. Szilágyi Andrea, Dr. Nagy-Major Gábor, Dr. Síró Péter, Dr. Major Tamás orvosok, Jeromos Péter orvoslátogató, illetve két önkéntes Horogh Zsolt és Varga István jött újabb szűrésre Gajdár faluba. Csütörtökön este érkeztek, a befogadó családoknál aludtak. Pénteken reggel kilenckor kezdték a szűrést, a két nap alatt több mint 150 embert vizsgáltak meg. Az egyik ügyes asszonyt kiképezték és most már a kiszűrt eredmények alapján, akinek ellenőriztetni kell a vérnyomását és vércukorszintjét, mehet hozzá mérésre, ami nagy könnyebbség, mert a háziorvos sok kilométerre van, Sanduleni községben.

A magyar oktatási helyszín kapott egy inhalátort, amit a tanító nénik szükség esetén tudnak használni.
A két nap végén megszületett egy cselekvési terv, ami alapján szeretnénk a már kiszűrt betegek állapotát tovább kísérni és segíteni a gyógyulásukat, illetve ezt a szűrést kiterjeszteni más falvakra is, ahol erre a legnagyobb szükség van.
Számunkra nagy dolog, hogy önzetlen emberek eljönnek hozzánk segíteni, hálásan köszönjük, úgy az orvosoknak, mint segítőiknek, akik végig segítették az orvosok munkáját és köszönjük Zsolt, hogy visszajött még a két nap után és segített mindenben.
Külön örömet jelent nekem, mint keresztszülő felelősnek is, hogy hárman beléptek a gajdári keresztszülők táborába és támogatják két kisgyerek magyar nyelvű oktatását.
Isten áldja meg munkájukat és szeretettel visszavárjuk Moldvába.
Köszönjük Konát Eszternek és Mihály Szendének a szervezést, a Zürichi Magyar Társaságnak, különösen Guha Péternek az önzetlen támogatást, a Sc Gloria Farm Srl-nek a rászorulóknak biztosított gyógyszereket.

Solomon Mária, szociális felelős

2011.11.29.

<<<


Previous page: Menjen el a tél...
Next page: Gajdári munkálatok