Az Üveghegyen túl

Régi álmom volt, hogy egyszer - ha csak pár napig is - olyan embereket gyógyíthassak, akiknek igazán szükségük van rá. Ezt a gyógyító munkát ne befolyásolja a német pont, a homogén betegségcsoport, a teljesítmény-volumenkorlát, stb., ez a pár nap egyszerűen és sallangmentesen a beteg ember testének és lelkének ápolásáról szóljon. Elég volt egyszer megpedzeni az álmot Szilágyi Andrea gyermekgyógyász kolléganőmnek, a szatmári Korall Klinika orvosigazgatójának, aki három napon belül rátalált Solomon Máriára, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) szociális felelősére. Marika egy Gajdár nevű falucskát jelölt ki számunkra. Az első hívó szóra csatlakozott hozzánk Csók László mezőberényi családorvos barátom (ő a barangolós CsLacc) és Széplaki Edina vegyész Szatmárnémetiből. Célunk a lakosság gyermekgyógyászati, családorvosi és fül-orr-gégészeti szűrővizsgálata, az egészségi állapot felmérése és a kiszűrt betegek névsorának továbbítása a MCSMSZ felé.

Március 12., szombat

Hajnalban rengeteg gyógyszerrel és orvosi műszerrel felpakolva, a lányokat a hátsó üléseken megmaradó virtuális térbe becsomagolva indulunk Szatmárról. Az odaúton rengeteg megválaszolatlan kérdésünk volt. Miért éppen Gajdárba megyünk? Milyen közegészségügyi állapotokra számíthatunk? Milyen nyelven fogunk beszélni az emberekkel? Egyáltalán lesz-e lesz-e igény a vizsgálatokra a lakosság részéről? A koszt-kvártély kérdése annyira nem érdekelt bennünket, annyit sejtettünk csak, hogy nem wellness hétvégére megyünk.
A Nagybánya - Dés - Szászrégen - Maroshévíz - Piatra Neamt - Bákó - Gajdár út eseménymentes volt. Bákó előtt kissé elkámpicsorodunk, annyira sík a vidék. A mi képzeletünkben valahogy egy dombok közt megbújó falucska él. Aztán - láss csodát - Bákótól Onyest felé indulva megjelennek a dombok, majd egy csodálatos erdei szerpentin vezet Gajdárig, mely a főútról nézve teljesen olyan, mint ahogy elképzeltük: dombok közt megbújó falucska. A főútról a délutáni napsütésben helyenként kivehető a Keleti-Kárpátok körvonala: ekkor fogalmazódik meg bennem először, hogy az Üveghegyen túl vagyunk :)

A 950 lélekszámú, székelyes csángók által lakott Gajdár határában Hegyeli Attila, a MCSMSZ Bákói Irodájának ügyvezetője vár bennünket. Aszfaltút csak a modern és szerintem meglehetősen jellegtelen új templomig van (a régit lebontották). Itt gyors látogatást teszünk, majd Attila javaslatára felkaptatunk a temető dombjára, ahonnan kiváló látkép nyílik a falura. Közben Attila folyamatosan mesél a csángókról és a MCSMSZ oktatási programjáról. A falubéliek köszöntése egészen furcsa, az emberek általá éppen végzett cselekvésre utal: pl. az éppen beszélgető néniknek Attila így köszön: "tanácsolnak!". A válasz ugyanez. Egy bácsi elmagyarázza az utat a temető dombjára: "vigyázzanak, a pántá erősst' nagy, a brádocskánál balra...". Szóval meredek lesz az emelkedő és a kis fenyőfánál balra... a csángó nyelvjárás első hallásakor súgom oda Andinak, hogy már megérte eljönni.
Laci többször elmondja, hogy már nagyon szeretne letusolni a szálláson, ezt a mondását a körülmények megismerése után napokig fogjuk némi derültséggel emlegetni.

Elkísér bennünket néhány gyermek is, akik közül Chereches Iosif és Bianca nevét jegyzem meg. Rosszul öltözöttek, mosdatlanok, a csángó nyelvet csak törik: Iosif halkan parát kér tőlem, mely - igen, eltaláltad kedves Olvasó - pénzt jelent. A 13 éves Bianca a viseltes mobiltelefonjának csengőhangjaival dicsekszik. Iskolába nem járnak, a román tanító nem "primálja" azaz nem fogadja be őket. Az iskolába járás errefelé időszakosan amúgy is fakultatív, pl. a mezőgazdasági idénymunkák idején sok gyermek kimarad az iskolából.

csángó szobaA lányok Lenuta néninél, mi Lacival Laslau Karcsiáknál kapnak szállást. Ekkor látunk először belülről falusi csángó házat. A szobák alapterülete és a belmagasság is meglehetősen kicsi, bár általában maguk a csángók sem nőnek túl nagyra. Minden szobának alapkelléke a szentkép (általában Máriát vagy a Szent Családot ábrázolja) és a falvédő. A házak fűtését egy a szobákat elválasztó falba beépített cserépkályhával oldják meg, melynek egy része tűzhelyként szolgál. Vezetékes víz nincs, az udvari kutak alig pár méter mélyek. Az udvarokon tocsogni lehet a latyakos sárban, aminek még hetekig lesz utánpótlása a domboldalból leömlő olvadékvíz révén. Vízgyűjtő árok ugyanis csak a szilárd burkolat nélküli falusi utcák két oldalán van.

tűzhelyLenuta néni egy magyarul tökéletesen beszélő, ötvenes éveit taposó özvegyaszony. Két férjét temette el, gyermekei Háromszékre mentek férjhez, ott élnek az unokák is. Köszönjük Neki a finom töltött káposztát, mely itt is nemzeti eledel. A fiúszállást biztosító Laslau család egy generációval fiatalabb. Ők a kilencvenes években már megjárták Magyarországot, ahol segédmunkákat végeztek. Itt tanultak meg olyan tökéletesen magyarul is. Karcsi jelenleg egy útépítő cég alkalmazottja Bákóban. Két gyermekükkel - akik bár értenek egy kicsit magyarul - románul beszélnek otthon. A vendégszeretet a szerény körülményekhez képest végtelen. Fűtött szobában, vetett ágyban alszunk, finom moldvai borral kínálnak bennünket. Itt említem meg, hogy az utolsó nap még a kocsimat is lemosták.
Karcsi aktívan segédkezik az esti mosdásban, lavórszámra hordja a langyos vizet. Tusolás itt aligha lesz. A pottyantósig vezető utat sóderrel szórja fel, hogy el ne süllyedjünk a gazdasági udvar sarában. Éjszaka még felébredek arra, hogy pisilni kell, de aztán végiggondolom, hogy fel kellene öltözni, meg kellene küzdeni a morgós Pufi kutyával, mindezt fagypont alatt... inkább szunyókálok pirkadatig.

Március 13., vasárnap

Hat órakor találkozom a súlyos fotovírus fertőzött Andival, akivel már tegnap elhatároztuk, hogy a temető dombjára visszajövünk napkeltét fotózni. Szótlanul ballagunk fel a pántán a brádocskáig, csak a megereszkedett és csonttá fagyott hó ropog a talpunk alatt. A faluban is csak a kakasok és a kutyák jelzik, hogy hamarosan új nap virrad. A délkeleti domb mögül felbukkanó nap látványakor értem meg a csángók napkultuszát. Hasonlóan szépet talán Gyimesben láttam tíz éve.

A faluba visszaérve már mindenki talpon van. A házakból barátságosan gomolygó kéményfüst aranylik a szűrt hajnali napfényben. A sáros utca még csontkemény, egy pocsolya jegén sikerül is dobnom egy tízpontos hátast.
A magyar iskolában Mihály Szende és Konát Eszter, a tanító nénik reggelivel várnak minket. Szemügyre veszem a két huszonéves lányt, és arra gondolok, ők annak a megfordíthatatlan néma küzdelemnek a hősei, mely a magyar nyelv és a csángó kultúra fennmaradásáért zajlik. Gajdárban az iskolán kívüli magyar oktatás a 2005-2006-os tanévben kezdődött. A magyar iskola egy bérelt kis parasztházban működik, a tanterem kb. 3x4 méteres. Mintegy 80 gyermek jár ide. Az állami iskolai magyar nyelvoktatás nagy nehézségek után tavaly szeptemberben indult. Gajdár közigazgatásilag a román Sanduleni része, ott lakik a polgármester is. Az iskolai magyar oktatást kérvényező családokat személyesen járta végig és szólította fel őket a kérvények visszavonására. Különben megnézhetik magukat, ha legközelebb a primárián (polgármesteri hivatal) járnak...

Szótlanul csomagoljuk ki a műszereinket. Kapunk egy heverőt, ahol az általános belgyógyászati vizsgálatot el tudjuk végezni. A testsúlyt, vérnyomást, vércukor- és koleszerinszintet rutinszerűen minden felnőttnek megmérjük. Amennyiben a fizikális vizsgálat indokolja, EKG-t készítünk, sőt általános vizeletvizsgálatra is van lehetőség. Számomra kérdéses, hogy a nők hogyan fognak vizeletet produkálni az iskola egyetlen pottyantós vécéjében. Számukra nem.
A gyermekgyógyászati vizsgálat a testsúlymérésen kívül egy alapos fizikális vizsgálatból áll.
Az egyik sarokban fül-orr-gégészeti vizsgálóállást alakítunk ki, ahol rengeteg kéziműszer áll rendelkezésünkre. Hab a tortán, hogy van otoszkópunk, sőt fülészeti szívónk is, melyhez a vákuumot egy önkéntes jelentkező taposással biztosítja.
A betegadatokat és vizsgálati leleteket papíron rögzítjük, a későbbiekben az adatok statisztikai feldolgozását tervezzük.
A várótermet az iskola udvarán rendezzük be. Délutánra már dagasztani lehet a sarat.

A MCSMSZ elvárásai nem túl nagyok. Solomon Marika mindössze annyit kért, hogy türelmesen várjuk meg, míg a beteg elmondja a panaszát, ne szidjuk le, ha valamit nem értünk, és lehetőleg ne tegezzük le a felnőtteket! Mit mondjak... ezek itt kérésnek számítanak...
Minden kész, amikor rádöbbenek, hogy otthon maradt a fülmosó fecskendő! Marikával ezerrel húzunk el Bákóba, ahol sokadik próbálkozásra egy állatorvosi patikában sikerül két 50 ml-es fecskendőt szerezni. Közben jót beszélgetünk a helyiek egészségügyi ellátásáról. Van családorvosa Gajdárnak, csak épp 10 km-re a már említett Sanduleni-ben rendel, Gajdárba nem jár ki. Ha a falubéliek orvoshoz mennek, előbb felgyalogolnak 2 km-re a főútig, ahonnan a nem túl sűrűn közlekedő busszal vagy autóstoppal jutnak el Sanduleni-be. Az őket felvevő sofőrnek fix 2 lejt illik adni. Marikát hallgatva, kontrasztként a 700 km-rel nyugatabbra a "nekem jár!" kategóriába tartozó fogalmak jutnak eszembe: betegszállítás, útiköltséges papír, fogyatékossági támogatás, központi ügyelet, stb...Kezd derengeni, miért Gajdárba kértek bennünket...
Végre beindul a rendelés. Szállingóznak az emberek, gyermekek és felnőttek egyaránt. Sokan évek óta nem jártak orvosnál. Megilletődve néznek ránk, majd lassan nekibátorodnak és hol magyarul, hol románul elmondják, hogy mi a bajuk. A vizsgálat végén szinte mindenki a Segítő Mária áldását kéri ránk.
Délben szentmisére megyünk. Bár több mise is van minden vasárnap, a templom zsúfolásig megtelik. Mi a lépcsőn rekedve élvezzük a tomboló tavaszt. A falusiak lopva pillantanak ránk, össze-összesúgnak. Ide jobbára csak az jön, aki helyben lakik vagy aki innen származott el.

A mise után a gyerekek rögtön Eszter tanító nénihez rohannak és ölelgetni kezdik. Ez bizony őszinte, politikamentes szeretet. A 24 éves Eszter nagyon talpraesett, mély hangján hamar kihirdeti, hogy jöjjenek el vizsgálatra ma délután. A templom előtt két kisteherautónyi kínálatból álló rögtönzött piac fogad minket.
Bár a délutáni rendelésig még egy óra van, egyre többen tolonganak a magyar iskola előtt. Két órára igazi tömeg gyűlik össze. Már tudjuk, hogy lesz igény a munkánkra. Eszter hamar rendet tesz: sorszámot oszt és mindenkit időpontra hív vissza. Egy sorszámhoz egy család tartozik.
Csendben, tempósan dolgozunk. A kis cserépkályha még mindig ontja a meleget, izzadunk rendesen. A nyitott ablakon át a márciusi tavasz ömlik be a rendelőbe. Ez új erőt ad. Aki éppen szabad, besegít a többieknek. Csók doktor remekül tapossa a szívót, Andrea fejet tart, jómagam csaknem másfél évtizednyi kihagyás után vérnyomást mérek. Andi meg is jegyzi, hogy valamikor a gégész is orvos volt :)
Feltűnik, hogy néhány családnév ismétlődik rendszeresen: Fluerasu (Furulyás), Miclaus (Miklós), Botezatu (Keresztes), Sibisteanu (Sebestyén) és a Kerekes összes változata (Chereches, Chiriches, Cheriches, stb.). Ez a belterjesség lehetett a csángó közösség és a magyar nyelv fenmaradásának biztosítéka egészen az elmúlt évszázadig. Sok a gyermek, sok a többgyermekes család. A gyerekek nagy részét a nagyszülő hozza. Munkaképes korú férfit alig látunk. Meg is kapjuk a választ: "el vannak menve Ungáriába, Itáliába, Szpániába"...Vasárnap még azt is hihettük, hogy a kocsma szippantja el a férfiakat, de nem lett jobb a helyzet hétfőn sem.
A kiszűrt betegek listáját Marikának adjuk át, ő fogja ellenőrizni, hogy elmennek-e az általunk javasolt vizsgálatokra. Akinek lehet, mi magunk adunk gyógyszert a szatmári Botifarm Kft által felajánlott keretből. Az antibiotikum és a gilisztahajtó gyorsan fogy.
A gyermekvizsgálat jutalma egy narancs. Még a legöregebbek sem emlékeznek annyi szétdobált narancshéjra a gajdári utcán, mint amennyi azon a napsütötte márciusi délutánon volt...:)
Már teljesen sötét van, de a vizsgálatra váró tömeg csak nem csökken. Valamikor fél kilenckor a hideg és az Eszter határozottsága oldja meg a problémát.
Az első nap mérlege 102 betegvizsgálat, közöttük 50 gyermek.

Március 14., hétfő

Andival ezúttal a falut északról határoló domb tetejéről fotózzuk a napkeltét. Ma a patakba sikerül belelépjek, amiből Andi egy határozott mozdulattal ránt ki.
A rendelés kezdetén hatalmas tömeg tolong az iskola előtt. Még egy pofon is elcsattan, majd Szende tesz rendet. Figyelemreméltó, mennyire tisztelik a két fiatal székely tanítónőt. A sorszámokat pár perc alatt estig kiosztják.
Sorsokat, életeket ismerünk meg. A legmegrázóbb történet egy 15 éves fiúé, aki a magyar iskola legokosabb növendéke. Mivel az apja "el van ménve Ungáriába", a családfői szerep a fiúnak jut. Ő gondoskodik a testvéreiről, és a háztáji gyazdaságról is. Kedves Olvasó, ugye neked is a Kincskereső Kisködmönből A kis bice-bóca története jut eszedbe? Átnedvesedett szemmel fordulunk a sarokba, a sírás nem férfias dolog.
Munkaképes férfilakosságot ma sem látunk. Azt hiszem, a hagyományos közösség ezzel a távoli navétázással (ingázással), ill. vendégmunkával végképp felbomlik. A magyarországi munkavállalás lehetősége a magyar oktatásban való részvétel egyik mozgatórugója. Hegyeli Attila már az első napon elmondta, hogy a volt tanítványai 1000 - 2000 eurót is megkeresnek külföldön, minden képesítés nélkül. Miért is maradnának itthon? A közösség összetartó erejéből talán annyi maradt, hogy a külföldön megkeresebb pénzekből aránytalanul nagy házakat építenek itthon, melyeket sokszor egy évtized alatt sem fejeznek be.
Napközben jön az örömhír, hogy a román tanító hozzájárult a tanítványai iskolaidőben történő vizsgálatához. A konyhaablak előtt rendetlenkedő kölyköket a két tanító néni egy pillanat alatt ráncba szedi. Nálunk ez elképzelhetetlen lenne.
Hamar híre megy, hogy ezek az Ungáriából idejött doktorok nem ordibálnak meg medikámentet is adnak, ráadásul a gégész egy sziringával gyógyítja a nagyothallást, így hétfő délre már szinte kezelhetetlen a tömeg. Egy néni - mikor megtudja, hogy már nincs sorszám, de a doktorok nyáron visszajönnek - határozottan közli, hogy ő akkor nyárig nem mozdul innét. A végefelé még két kalugerica is tiszteletét teszi a magyar iskolában.
Az utolsó órákban úgy dolgozunk, mint a Formula 1-es szerelők. A bejövő beteget felállítjuk a mérlegre, majd leültetve az egyik karján vérnyomást mérünk, a másikon ujjat szúrunk a vércukor- és a koleszterinméréshez. Mindenkit kész eredményekkel adunk át Lacinak, aki Edinának diktálja a vizsgálati leleteket.
A második nap végére újabb 140 beteget vizsgáltunk meg, így a két nap alatt összesen a falu lakosságának több mint negyedén sikerült a szűréseket elvégezni. Az eredmények ismertetése meghaladná ezen írás kereteit, röviden csak annyit, hogy rengeteg kezeletlen magas vérnyomást, sok magas vérzsírszintet, néhány diabéteszt, négy krónikus középfülgyulladást, két pitvarfibrillációt és egy szívfejlődési rendellenességet is észleltünk. Valamennyi beteget szakorvoshoz továbbítottuk. Daganatos betegséget az általunk végzett vizsgálatokkal nem találtunk. Feltűnt, hogy a két nap alatt mindössze két olyan beteget találtunk, akinek kivették a manduláját (nálunk ez az arány 30-40 % közötti). Talán ez a szám is tükrözi a családorvoshoz és a szakorvoshoz eljutás mértékét.

Este Lujzikalagorba, vacsorára voltunk hivatalosak a Solomon családhoz. Megismertük Solomon Adriánt a MCSMSZ elnökét. Közös egészségügyi stratégiát próbáltunk felállítani, melyhez rengeteg önkéntes orvosra és asszisztensre lesz szükség. Falvanként állandó, visszatérő orvoscsapatot szeretnénk létrehozni. Meg kell oldjuk a kiszűrt betegek további szakorvosi, kórházi ellátását. Ez nem is olyan könnyű annak ismeretében, hogy rengeteg beteg nem rendelkezik érvényes egészségbiztosítással. Romániában nem annyira szoros a szociális háló, mint nálunk...

Március 15., kedd

csángó kislányEseménytelen hazaút a magunkba szívott energiával, a gajdári élményekkel. Ráadásul még az is megadatott, hogy a Békás-tónál a hajnali napfényben igazi kék Üveghegyet fotózhattunk, retusálás nélkül. Én végig otthon éreztem magam az Üveghegyen túl, pedig itt nincs wellness panzió szalonna- és pálinkakóstolással. Nincs népviseletbe öltözött tulaj, aki az első vigyített köményes után összetegeződik a vendéggel. Nincs gagyiárus sem "Magyar vagyok, nem turista" feliratú pólóval - ez utóbbit nem is értenék. Itt mély szegénység van sárral, pottyantós vécével meg lavórral. Hazatérve mégsem tudok örülni a komfortnak... napokig nem találom a helyem... visszavágyom, talán a végtelen szeretet miatt, melyet ezektől a nagyon szerény körülmények között élő emberektől kaptam.

Köszönjük Solomon Marikának, hogy eljuttatott bennünket Gajdárba.
Köszönjük Hegyeli Attilának, hogy Gajdárban fogadott bennünket és frappánsan elmondta a moldvai csángók történetét és a magyar oktatás helyzetét.
Köszönjük Lenuta néninek és a Laslau családnak a szállást.
Köszönjük Mihály Szendének és Konát Eszternek, hogy segítettek a rendelő berendezésében és a betegirányításban.
Köszönjük a Solomon család vacsorameghívását és vendégszeretetét.
Köszönjük Simon Kornél berki görög katolikus papnak és családjának a felajánlott narancsot.
Köszönjük a Botifarm Kft-nek a gyógyszereket és az anyagi támogatást.

Dr. Major Tamás

forrás: http://www.barangolo.com/tartalom.php?cikk=296

2011.03.22.

<<<


Previous page: Karácsony 2010
Next page: Jótevők vendégeskedtek nálunk