Táncház Külsőrekecsinben

Nem ez volt az első alkalom, amikor a Berka Együttes vendégünk volt a Gyermekek Házában. Sokszor tartottak már nekünk táncházat, a falu mindig nagy örömmel fogadta a zenekart. A gyermekek most talán még nagyobb számmal jöttek el, mint eddig, hogy egy jót táncolhassanak, idővel a felnőttek talán már el sem fognak férni az egyébként sem kicsi táncparketten.
Ez alkalommal tanítványainkat kértük meg, hogy írják le, milyen volt az a január végi vasárnap este, amikor a Berka Együttes húzta (fújta) nekünk a talpalávalót:

Vasárnap este volt horba Külsőrekecsinben. Én es jártam. Nagyon szép volt és nagyon sokat táncoltam. Sok ember volt. Én kaptam két csokoládét és egy csomag bombonyét. Én táncoltam egy fiúval, Istoc Felixszel. Táncoltam egy szép táncot egy emberrel.
A muzsikások nagyon jól énekeltek és a zenék nagyon szépek voltak. Én köszönöm mindenkinek, a tanító néninek is, hogy csánta ezt a horbát, és a muzsikásoknak, hogy olyan szép zenét tettek!
Egészséget kívánok mindenkinek, és még akarom, hogy jövő vasárnap es tegyenek horbát!

Patrascu Silvia Mădălina, VI. A osztály

Mise után mentek az emberek horbába, én es mentem. Voltak muzsikások Magyarországról, a Berka Együttes. Elmentünk táncolni. Sok gyerek volt. Játszódtak a gyerekek künn, a hóval hanyigáltak, én es játszódtam a barátaimval. A tanító néni adott meleg teát. Én az egész táncokat szeretem. Megkérdett ingemet egy ember, hogy milyen együttes vagyok, és én megmondtam, hogy mük a Veres Hangyák vagyunk.

Barbuţ Silvia VII. osztály

Vasárnap este mentem horbába egy nehány leánval. Mikor odaértünk a házhoz, a tanító néni adott egy kanna meleg teát. Én megittam a teát és aztá’ fogtam táncolni. Jöttek Magyarországról emberek horbába. Szerettem, mikor táncoltam velik. Aztán én Celinával táncoltam a bărladeanca nevű táncot.
Későbben tanító néni megmondta, kicsodát kell hazavigyek én. Azok az emberek úgy mondták, mikor haza akarnak menni, menjek én es velik. Hazavittem őket, aztán tanácsoltunk velik.
Nagyon szerettem a horbába, szerettem mikor táncoltam az emberekvel és lányokval. Nagyon szép volt a horbába.

Tamas Cristina VII. A. osztály

Az egész falu nevében köszönjük a zenekarnak, hogy itt voltak, és ezúttal is kérjük őket, hogy jöjjenek még Külsőrekecsinbe, ahogy alkalmuk adódik!
Köszönjük szépen Fehér Mihálynak, hogy mint falubeli muzsikus, az est vége felé ő is bekapcsolódott a közös zenélésbe!

Divald Borbála, Kovács Melánia, Becze Gizella – külsőrekecsini magyar tanítók

2011.02.17.

<<<


Previous page: Csángóföldön járt az Arrabona Városvédő Egyesület
Next page: Külsőrekecsini gyermekek a frumószai szavalóversenyen