Botos Erzsébet - Bemutatkozó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy diónyi álom. Ebben az álomban volt félelem, boldogság, izgalom, nyugtalanság és még egy csipetnyi kis aggodalom is. Ennek ellenére ez az álom levetkőzte mindenféle gátlását és egy nyári napon eltervezte, hogy elmegy világot látni. Útközben összefutottam vele én is.
Botos Erzsébet vagyok, a mese egyik szereplője. Igaz nem az óperenciás tengeren túlról jöttem, hanem csak Marosvásárhelyről, illetve Somosdról. Bár az igazat megvallva Zilah mellett születtem, de onnan még gyerekkoromban elköltöztünk a hét tagú családommal.
Tanulmányaimat Zilahon, Somosdon, Marosvásárhelyen és Kolozsváron végeztem (azt viszont remélem, hogy itt nem zárul a sor).

Egy kedves barátnőm ajánlotta nekem ezt a moldvai kalandot, ami elég sok fejfájást okozott nekem az idei nyáron, mivel döntenem kellett, hogy Moldvába jövök vagy pedig Hollandiába. Végül néhány hét álmatlan éjszaka után rájöttem, hogy nekem itthon van feladatom! Így hát én is útra keltem, elindultam szerencsét próbálni, utam pedig egészen Nagypatakig vezetett.
A nevesincs mesében szereplő álom kezd valóságossá válni. Mióta itt vagyok fekete-fehérben kelnek életre és rajzolódnak körbe a mesémben szereplő gyerekek, a környezet, maguk a történések is. Mindezt izgalmasnak tartom, néha ugyan bosszantó és fárasztó is egyben. Gondolok itt a kútról való vízhordásra, kétkezi mosógépre, és egyéb extraságokra. Nem tagadom belefáradok néha abba, hogy én kell legyek ezen az udvaron a férfi, a nő és a tanító is egyben. De jó, hogy egy mosolygós gyerekarc mindezeket se perc alatt feledteti velem.
Hálás vagyok Istennek, hogy megajándékozott egy Moldvaévvel vagy talán Moldvaévekkel, mivel teljes mértékben ajándéknak tekintem azt, hogy itt vagyok.
Hogy az én mesém hol ér véget és milyen hosszú lesz, azt még nem tudni, de ha érdekel járj utána!

Botos Erzsébet, nagypataki tanító

2011.12.07.

<<<


Previous page: Nagypataki karácsony
Next page: Játék helyett szemétszedés